A PubSearch-ről

A bejegyzés nagyobb része 2013. februárjában írodott, 2018-ban aktualizáltam.

Történet

Ez a program volt a szakdolgozatom az egyetemen és egyben az első interneten publikált projektem. Létrehoztam hozzá egy SourceForge projektet, hogy SVN-t tudjak használni, meg legyen wiki-m, ahol a terveket szövöm.

Egy évvel a projekt elkezdése után, amikor már jó pár hónapja megvolt az v1.0, 2013 első heteiben kaptam egy levelet a Softpedia-tól, melyben arról tájékoztattak, hogy a programomat felvették a szoftveradatbázisukba.

4 órán belül 14-en letöltötték, ez akkor egy kis löketet adott, hogy továbbfejlesszem a programot. Nagy vonalakban megterveztem a PubSearch 2-t, de az implementáció sajnos elsikkadt a többi teendőm között.

A Softpedia-ról pár évvel később lekerült a programom, talán azért, mert időközben haszontalanná vált a frissítéseim nélkül.

Mi is ez?

Ez egy Java program, amivel több publikációs adatbázisban kereshetsz (mint például Google Scholar, CiteSeerX, ACM, SpringerLink). Beírod a szerző nevét és a PubSearch összegyűjti ezen szerző publikációinak alapvető információit. Képes letölteni tranzitívan a hivatkozó publikációk listáját is, tehát egy kutató használhatja a programot impakt faktorának kiszámításához.

PubSearch keresési eredmények

A program proxy listát használ a weboldalak elérésére, hogy elkerülje a sorozatos lekérdezésekből adódó esetleges tiltást. Az adatbázisok bejárási módját a program definíciós fájlokból olvassa ki, melyet egyszerű szövegszerkesztővel lehet készíteni vagy módosítani. A publikációk adatait exportálhatod könyvtári formátumokban.

PubSearch BibTeX

JRE, MySQL és egy proxy lista szükséges a futtatásához.

Funkciók

Mivel a publikációs adatbázisok weboldalai megváltoztak mióta utoljára ezzel foglalkoztam, a program jelenleg nem sok eredményt tud listázni.

Linkek

Továbbfejlesztési ötletek