Kontakt form ingyen - körbenézés

A bejegyzésben szereplő adatokat 2020. júliusában frissítettem.

A probléma

A blogom és egyben fejlesztői bemutatkozó oldalam egy statikus honlap, amit a GitHub Pages-en hosztolok. Elérhetőségként feltüntetem a Facebook és LinkedIn profilom, de az email címemet nem szeretném, mert a spam nem hiányzik. Kitennék viszont kapcsolati űrlapot, ami lehetőséget biztosítana az oldalamra tévedőknek, hogy mindenféle bejelentkezés és továbbkattintás nélkül el tudjanak engem érni.

Mivel azonban a honlap statikus, szerveroldali szkript nélkül kell megoldani a form feldolgozását, és a kapott adatok kiküldését az email címemre. Muszáj tehát erre a feladatra egy külső szolgáltatást keresni. És persze, ha már eddig is spóroltam, akkor itt is tartsuk a költségeket zérón.

Lehetőségek

Egy napot töltöttem azzal, hogy körbenézzek, mik a lehetőségek. Csak olyan szolgáltatásokat kerestem, amelyek általam kreált saját HTML form adatait is tudják fogadni és email-ben kiküldeni. Ábécé sorrendben listázom, amiket találtam.

Megjegyzés: “AJAX” alatt a továbbiakban azt a funkciót értem, hogy az endpoint AJAX-al hívható és szöveges választ ad, szemben a hagyományos form küldéssel, ami jellemzően egy teljes lapot ad vissza, vagy átirányít.

A 99inbound 100 email/hó limittel rendelkezik, van benne spam filter, illetve Slack integráció. Ráadásként form builder is van hozzá, akinek kell. Friss, GDPR-os adatkezelési tájékoztatójuk van.

A Basin új limitje 100 email/hónap, emellett rengeteg funkciója van: spam filter, redirect, fájl feltöltés, AJAX, export, analitika, valamint Zapier integráció néhány népszerű alkalmazásba (pl. Slack, Trello, Asana, Google Sheets). A Zapier-ben pedig a 2-lépcsős (trigger+action) folyamatok ingyenesek. Professzionális és felkészült cuccnak tűnik, korrekt GDPR notice is van a honlapjukon. A ProductHunt-on pozitívak az értékelések és aktívak a fejlesztők.

Az elFormo 1500 emailt ad havonta és van benne honeypot és redirect lehetőség, bár átirányítás előtt felvillantja a logójukat. A beérkezett űrlapadatok böngészhetők és exportálhatók. Noha a honlapjuk stílusos és megnyerő, nem sok review-t találni hozzá, és minden médiumon 2015-ben szólaltak meg utoljára.

Az enformed.io 100 emailt ad havonta. Funkciók: egyéni levél tárgy, CC, BCC, honeypot, redirect, AJAX. Viszont adatkezelési tájékoztatójuk nincs, a regisztrációs űrlapjuk meg konkrétan halott.

A formspree.io-val évekkel ezelőtt is találkoztam már, egy ingyenes honlap sablon is ezt a szolgáltatást ajánlotta a kontakt formhoz. Az ingyenes rész limitje 50 email/hó, van egyéni levél tárgy, CC, redirect, captcha, még Zapier integráció is. Sokat fejlődött az elmúlt években, korrekt dokumentációja is van.

A kapcsolati űrlaphoz használható akár egy Google Form is backend-ként. A limitre mindenhol más értéket találok, de 50-100 email/napot írnak a legtöbb helyen. Viszont ha nem küldi ki az email-t, akkor sincs gond, mert az űrlap adatait beteszi egy spreadsheet-be.

Hasonlóan az előzőhöz, Google Apps Script-el is megoldható, hogy spreadsheet-be kerüljenek az adatok előbb, és aztán legyenek kiküldve email-ben. A kvóta 100 email/nap és van AJAX küldés. A szkript nyilván kiegészíthető honeypot-tal és captcha-val is.

A mailthis.to-nál picit más az üzleti koncepció, a használat szerint kell fizetni. Nem havi limitek vannak, hanem regisztrációkor kapsz 1000 ingyen emailt, és további 1000 emailt vehetsz néhány dolcsiért. Van egyéni levél tárgy, honeypot, redirect, fájl feltöltés, AJAX és captcha. E cikk alapján is szimpatikus ez a cucc, viszont itt sem találok privacy policy-t.

A Pageclip havi 1000 küldést enged, van egyéni levél tárgy és AJAX lehetőség, tárolja az adatokat JSON formában. Van kliens és szerveroldali JavaScript könyvtár is hozzá. A főoldalon hirdetik a Slack integrációt, de a doksiban erről nincs infó. Elég részletes viszont az adatkezelési tájékoztatójuk.

A SimpleForm honlapja elég szűkszavú. Nincs szó limitekről, de azt megtudjuk, hogy fogad fájlokat és az űrlapadatok lekérhetőek API-n át. A copyright 2012-es, a blogjuk 2014-ben frissült utoljára, habár a site-on a verziószám 2018-as.

Az Un-Static (korábban: BriskForms) szűk 25 email/form/hó-nál húzza meg a limitet, de biztosít redirect, spam filter és captcha funkciókat.

Lássuk mindezt táblázatban:

SzolgáltatásLimitSpamRedirectTárol?Extra
99inbound100/hófilter?-Slack
Basin100/hófiltervanigenfájl, captcha, Zapier
elFormo1500/hóhoneypotvanigen-
enformed.io100/hóhoneypotvan-tárgy, CC, BCC, AJAX
formspree.io50/hóhoneypotvanigentárgy, CC, AJAX, captcha, Zapier
G. Apps Script100/nap--igentárgy, AJAX, …
G. Forms~ 50/nap--igen-
mailthis.to1000honeypotvan-tárgy, fájl, AJAX, captcha
Pageclip1000/hó--igentárgy, AJAX, API
SimpleForm---igenfájl
Un-Static25/hófiltervan-captcha

Összegzés

A fenti listát a következőképp szűkítem:

A fenti dolgokat persze kipróbálás nélkül írtam. A következő posztban leírom a tapasztalataimat a Basin-nel, ugyanis az aranyérem jó helyre került. 🤓